Mit mivel helyettesíts? – Tojás

Kezdő vegán vagy, és nem igazán tudod, hogyan is lehetne a jól megszokott ételeket növényi alapanyagokból elkészíteni? Ha nem vagy még túl gyakorlott a növényi eredetű összetevőkből készült ételek elkészítésében, nem ismered pontosan a vegán alapanyagokat sem, vagy csak gondolkodsz a vegánságon, de nem tudod hogyan is fogsz ezután boldogulni a konyhában, a Mit mivel helyettesíts? sorozat éppen neked szól! Az első posztból megtudhatod, hogy milyen növényi alapanyagokkal válthatod ki a tojást.

Süteményekben

Süteményekben az egész tojás tökéletes alternatívája lehet a beáztatott őrölt lenmag, lenmagpehely, vagy chia mag és víz keverékéből készült tojáshelyettesítő: 1 evőkanál maghoz adj 3 evőkanál vizet és hagyd állni 20 percig. Ebből egy zselés állagú keveréket kapsz, amit aztán tökéletesen tudsz használni a sütésnél. Ha épp nincs otthon egyik sem, akkor a süti receptekben egy egész tojást egy pépesített érett banánnal, vagy akár 2 evőkanál almaszósszal is helyettesíthetsz.  Én mindegyik verzióval sütöttem már, gluténmentes lisztekkel is, sőt olyan is volt, hogy egyáltalán nem tettem a tésztába semmilyen tojáshelyettesítőt (igaz, nem szándékosan ;)), és úgy is nagyon jó állagú lett a sütim, egyáltalán nem hiányzott belőle a tojás. Léteznek készen kapható tojáshelyettesítők is, amelyek általában por formájában kaphatóak és főként keményítőből állnak – bár az áruk nem éppen pénztárcabarát.

Tojásfehérje

Valószínűleg azt gondolod, hogy ha valamit lehetetlen növényi alapanyagokkal helyettesíteni, akkor az a tojásfehérje. Pedig már erre is létezik vegán megoldás! A neve aquafaba, ami gyakorlatilag a hüvelyesek főzőlevét takarja. Az aquafabát leggyakrabban csicseriborsóból készítik, és csak arra kell odafigyelni, hogy főzés közben semmilyen fűszert ne adjunk hozzá, hogy a tojásfehérje-helyettesítőnk semleges ízű maradjon. Az így elkészült aquafaba felhasználható minden olyan receptben, amiben eredetileg tojásfehérje van, például macaronhoz, habcsókhoz, különböző krémekbe vagy akár fagyiba. Pontosan úgy néz ki és ugyanúgy is viselkedik, mint a valódi tojásfehérje: tökéletes habbá verhető. Idő hiányában használhatsz akár konzerv csicseriborsót is, ha nincs ízesítve, úgyis tökéletes lesz a végeredmény. Kísérletezz bátran!

Omlett, rántotta

Ha az omlett vagy a rántotta hiányzik, akkor se bánkódj, erre is van vegán megoldás! Omlettet készíthetsz csicseriborsó liszt, más néven besan és víz vagy növényi tej keverékéből: körülbelül 1-1,5 arányban keverd össze őket és hagyd állni néhány percig. A palacsintatésztánál picivel sűrűbb állagú masszát kell kapnod, amit kevés olajon gyönyörűen ki tudsz sütni, de ha tapadásmentes serpenyőt használsz, akkor még olajra sem lesz szükséged. A rántotta ugyanígy tökéletesen működik csicseriborsó lisztből, de akár kipróbálhatod a tofut is, amit csak össze kell morzsolnod, és fűszerezés után kisütni. Ha a tojás ízt is szeretnéd pótolni, akkor használj fekete sót (kala namak), ami jellegzetes tojásos ízt ad majd az ételnek, és ha teszel bele egy csipetnyi kurkumát, akkor a színe is gyönyörű sárga lesz, pont mint a tojásrántottáé!

Panír

Ha panírozni szeretnél vagy bundáskenyeret készítenél, akkor is a csicseriborsó liszt a legjobb választás. Keverd ki vízzel palacsintatészta állagúra, fűszerezd ízlés szerint és beleforgathatod a kenyeret, vagy használhatod a panírba tojás helyett.

Majonéz

Készen is vehetsz vegán majonézt, azaz veganézt, de otthon is könnyen elkészítheted, például kölesből, babból, mandulából, kesudióból, vagy a legegyszerűbben növényi olaj, növényi tej, pici só, mustár és citromlé felhasználásával. Ezekkel az alapanyagokkal nincs más dolgod, mint egy jó erős turmixgépben krémesre turmixolni őket, és már kanalazhatod is a házi vegán, tojásmentes majonézt.

Neked melyik tojáshelyettesítő vált be a legjobban?

Képek: chia, lenmag, almaszósz, banán, aquafaba, kala namak, besan, veganéz

Lájkolj és kövess minket!

Vélemény, hozzászólás?

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg ismerőseiddel is! :)